You are hereKlímaébresztők blogja / Balogh Györgyi blogja / Klímaébresztő Győrött
Klímaébresztő Győrött
Győrött két vetítést is szerveztünk, egyiket a Petőfi Sándor Művelődési Házban, ami minden érdeklődő számára nyitott volt, valamint egy vetítést az egyetem hallgatói klubjában, ahova inkább az egyetemistákat vártuk. Mindkét vetítést alaposan meghirdettük (plakát, szórólap, körlevél, közösségi portálok, személyesen..), ennek ellenére sajnos mindkét helyszínen eléggé visszafogott volt az érdeklődés…
//Előzmények: a filmhét előtt két héttel indítottunk el egy filmklubot Győrben, ahol kifejezetten Gobál Projekt filmeket vetítjük, meghívott szakértő vendégek segítségével tartunk beszélgetést az aktuális témáról. A bemutatkozás meglepően jól sikerült, 40-45 érdeklődő jött el a vetítésre, és az azt követő beszélgetés is nagyon mozgalmas volt. Már ekkor is beharangoztuk kicsit a Klímaébresztő filmhetet, bíztunk abban, ha talán nem is jönnek el legközelebb ilyen sokan, azért számíthatunk érdeklődőkre. Sajnos nem így történt.//
Első vetítés a Petőfiben (dec. 1. hétfő): az ExxonMobil: felborult egyensúly című filmet vetítettük, szakértő vendégünk Lajtmann Csaba volt a győri Reflex Környezetvédő Egyesület részéről. Összesen 12-13 érdeklődő jelent meg a vetítésen, ami kicsit elveszett az 50 fős teremben. A film nagyon érdekes volt, szerintünk nagyon jól rávilágított a globális felmelegedés körüli problémákra. Az alacsony érdeklődés miatt a filmet követő beszélgetés sem tartott túl sokáig. Két ember kapcsolódott be a beszélgetésbe, és ebből az egyik sajnos kicsit „kisajátította” a beszélgetést, ami kicsit egyhangúvá tette a dolgot, elijesztette a többi érdeklődőt.
Második vetítés a Bridge Hallgatói Klubban: az egyetemisták számára egy egész filmdélutánt szerveztünk abban bízva, hogy a 3 film mindegyike vonz majd érdeklődőt. Sajnos a közeledő vizsgaidőszak, és a zárthelyi szezon miatt nagyon kevesen jöttek el, a délután folyamán összesen 15 érdeklődő volt, ami a három és fél órára levetítve elég rossz arány. Az elég családias hangulat miatt a filmek közben is lehetet beszélgetni, vitatkozni, például az Az a kritikus 6 fok néha túlzásokba eső kijelentései sok embert felszólalásra késztettek. A filmek szüneteiben is volt alkalmunk kicsit beszélgetni a környezetvédelmi problémákról.
- Balogh Györgyi blogja
- A hozzászóláshoz belépés szükséges