tapasztalatok a vetitésről

Nálunk a vetités közönsége az általános iskola felső tagozatos diákjai voltak.
Ezzel kapcsolatban, bár számítotam rá, hogy más szemmel nézik a filmeket, mint a felnőttek, mégis néhány dolog meglepett. Először is a rövid klipszerű filmek sokkal jobban tetszettek nekik, mint a nagyfimek. A pálmát a kék fejek klipje vite el.(háromszor is megnézték)A pannon sivatag nem igazán gyerekeknek való film. Lassú folyású, túlságosan tudományos és tulságosan is meggyőző akar lenni. Ez a törekvés a gyerekeknél sokszor ellenkezőjére fordul.
Legmegdöbbentőbb volt számomra a Katrina gyermekei címü film utáni beszélgetés.
Arra a kérdésre, hogy egy hasonló katasztrófa után mi történne Magyarországon,azt válaszolták hogy a kormány ugyanúgy nem segítene, és az emberek meg még jobban egymásnak ugranának összefogás helyett. Nem volt ellenvélemény, az egész osztály így gondolkodott. Attól tartok elég reálisan látják a helyzetet, és ezen nagyon el kéne gondolkoznunk. Arra a kérdésre hogy miért van ekkora különbség az amerikai és a magyar gondolkodásmód között nem tudtak válaszolni.
Véleményem szerint azért mert ők pont benne élnek az okban. Az ugyanis az oktatási rendszerünk. Az amerikai oktatási rendszer minden buktatója ellenére már régóta demokratikus nevelési elveken alapul. A magyarországi meg századok óta autokratikus rendszer. A magyar gyerekeknek ezért lövésük sincs együttműködésről, közösségi munkáról, odaadásról, vagy önfeláldozásról. Ők állandó versenyhelyzetben élnek, ebbe belefér a másik letiprása is.
Az éghajlatváltozás katasztófákkal jár. A bükki tornádó csak figyelmeztetés volt. És ha nem gondolkodunk el sürgősen közös dolgainkon, nálunk sokkal durvább következményei lesznek, mint máshol. A legfontosabb szerintem meg nem elsősorban a klimaváltozás elleni küzdelem, hanem hogy a klimaváltozást képesek legyünk emberhez méltóan megélni.

Benke Csaba

UI: a többiek bejegyzését hol lehet megnézni? Esetleg egy vitát is lehetne indítani a tapasztalatokról.