You are hereKlímaébresztők blogja / Virág Olga blogja / Szentesi Klímaébresztő!
Szentesi Klímaébresztő!
Szentesen két helyszínen is vetíttetünk filmet, amely már különösen jól indult, hiszen közös összefogás eredményeként a Szentesi Művelődési Központ és a Kiss Bálint Református Általános Iskola közösen hirdette és szervezte a közönséget.
2008. december 3-án 17.00 órakor a Kellemetlen igazság című filmet vetítettük a
Művelődési és Ifjúsági Ház Előadótermében (Szentes, Tóth József u. 10-14.). Nem voltunk sokan, sajnos, kb. 15-en, de a kis csoport annál lelkesebb volt és valóban érdekelte őket a film, senki sem hagyta félbe. A filmvetítés végén a Kiss Bálint Református Általános Iskola intézmény vezetője, földrajz tanár, Karikó Tóth Tibor hozzáfűzött pár gondolatot a látottakhoz, illetve személyes beszélgetések folytatódtak.
2008. december 4-én 17.00 órakor Az a kritikus 6 fok című filmet vetítettük a
Kiss Bálint Református Általános Iskola Dísztermáben (Szentes, Kossuth tér 2.) illetve 2008. december 5-én 17.00 órakor pedig a Lázadás a tányérodban című filmet. Ezeken a napokon is volt látogató a filmvetítéskor, az egyik napon a Terney Béla középiskolai kollégiumból egy csoport, illetve általános iskolások is. A filmvetítés időpontja sajnos egybe esett több iskolai, illetve magán Mikulás ünnepségekkel, ezért sajnáltuk, hogy kevesebben tudtak időt szánni a vetítésekre. De akik ott voltak, valóban egyet értettek a látottakkal és reméljük ők tovább viszik a Védegylet által szervezett Klímaébresztő! filmhetet.
- Virág Olga blogja
- A hozzászóláshoz belépés szükséges