Klímaébresztők blogja
A második film Mohácson
Ma, azaz december 3-án lezajlott a 2. vetítés. Ezt középiskolásoknak szerveztük és kb 30-an el is jöttek.
Klímaébresztő a mohácsi ökosuliban
Kedden volt az első vetítés Mohácson, egy általános iskolában, 7., 8. osztályos tanulóknak. Mivel tanóra keretében történt a vetítés, volt nézőközönség.
A Tárgyaink története című filmet néztük meg, ami viszonylag rövid és feldolgozható volt a diákok számára. Bár kicsit gyorsan beszélt a narrátor, de a vetítés utáni beszélgetésből kiderült, hogy a lényeget megértették a lurkók.
Tatabányai Klímaébresző Filmvetítés
Klímaébresztő Filmvetítés Tatabányán
A tatabányai vetítés 2008. december 1-jén, hétfőn zajlott, a Kertvárosi Bányász Művelődési Otthonban.
Két szekcióra osztottuk a vetítést, az első részben, 14-15:30h-ig elsősorban az iskolásokat és a tanárokat céloztuk meg, a másodikban, 16:30-18h-ig pedig az egész lakosságot.
Meghívott vendégeink voltak: Antal Z. László, az MTA munkatársa, Takács Péter, Tatabánya Városfejlesztési Bizottságának Elnöke és Horváth Csongor a Tatabányai Klímakör Közhasznú Egyesület Elnöke.
Pécsi második vetítés - Nevkó
A marketing csődje. A Nevkóban, azaz egy hatalmas, kertvárosi művházban azt mondták a telefonban, hogy már kiplakátoltak. Így is történt. A fekete-fehér A4-es plakátok azonban még nekem sem tűntek fel, pedig én direkt kerestem őket. Nem is feltűnő, és minden apró rajta. Egybefolyik, beleolvad a falba, meg az őt körülvevő plakátrengetegbe. Az eredmény: 0 vendég.
Debreceni első este
Már egy ideje szervezés alatt van ez a filmhét itt Debrecenben. Kőkemény bürokrácia van a hátam mögött, de végül is létrejött a dolog (bár legközelebb 100X is meggondolom, hogy akarok valamit csinálni az egyetemen).
Plakátokat ingyen kitették az egyetemen (baráti kapcsolat révén), egyébként darabja egy hétre 400 Ft. Belvárosban több helyre is kikerült a plakát (mármint ahova eljutottam vele). Friss Rádióban hétfő délután volt egy rövid beszélgetésem. Alföld Tv jelezte, hogy igényelnének egy riportot, egyébként a többi média még válaszra se méltatott. Ez van.
zalaegerszegi Natura Kiállítás november 29-30.
A Zalaegerszegi Őszi Vásár és Natura Szakkiállításon lementek a vetítések. Legnagyobb sikere A Földönkívüliek támadása, A Katrina gyermekei és az Az a bizonyos 6 fok című filmeknek volt.
A részvétel szerény volt ugyan, de a szombati napon kb 100 fő volt kíváncsi a filmekre, vasárnap kb 40. A rendezvény belépőjegyes volt ugyan,de aki kifejezetten a vetítésre jött ingyen jöhetett.
Pécsi első vetítés - EKF központ
A tanulságok levonása még folyamatban. Érdekes délután volt. A film tetszett (Katrina gyermekei), de azt követően a témáról alig beszélgettünk - az aktivista lét, és a kis szervezetek működési nehézségeiről annál inkább. Az oka:
jelen volt 6 fő ZöFis (Zöld Fiatalok Pécs), akik gyakorlatilag szervezők voltak, egy fő, Bubu, aki a helyet szervezte, és egy érdeklődő gimnazista lány.
A rendezvény sikeresnek ezen okból ugyan nem mondható, mégis több szempontból is hasznosnak bizonyult: