Klímaébresztők blogja
Klímaébresztő-Hencidán
3 db DVD film vetítése történt meg a hét három délutánján december 2,3,4.-én délutánonként az iskola informatika termében.
Mindhárom film nagyon érdekes és értékes információkat tartalmazott. Olyan természeti jelenségekkel ismertette meg nézőit, amely csak hosszas távoli megfigyelések árán rögzíthetők. Az első film a hurrikánok keletkezését, annak elképesztő pusztításait mutatta be, minden képzeletet felül múló képsorokkal.
MEGDÖBBENTŐ volt látni.
Klímaébresztgetés Veresegyházon
Az országos tendenciáknak megfelelően arról tudok beszámolni, hogy az iskolában, ahol a közönséget nem nagyon kellett szervezni, mert adott volt, ott sikeresebb volt a rendezvény. A helyi Fábriczius József Általános Iskola felső tagozatában 3 osztály számára volt filmvetítés (kisfilmek). Városi szinten december 1-én volt/lett volna a rendezvényünk, aminek a látogatottsága nagyon-nagyon elmaradt a várttól, bár tömegekkel eleve nem számoltunk. A magam részéről mindent beleadtam a szervezésbe, de rengeteg minden nem jött össze, ahogy szerettem volna.
Karcag
December 4-én volt Karcagon a gimnazisták részére megrendezve a Klímaébresztő filmvetítés, itt a diákok a kisfilmeket nézhették meg, majd kb. 15 fős csoportokban beszélgettünk velük. Egész sokan eljöttek, nagyjából 50 fő volt jelen. Nagyon jó volt velük beszélgetni, őszintén szólva nem gondoltam, hogy ennyire tájékozottak és érdeklődőek lesznek a fiatalok. Kb.
BME
A Budapest Műszaki Egyetemen december 2-án volt vetítés, méghozzá az Olaj a jégen c. filmet néztük meg. Ahhoz képest, hogy zh-időszak közepe van, egész sokan eljöttek, aminek nagyon örültem. A fenti okok miatt nem is szerveztünk utána beszélgetést, így mindenki mehetett haza tanulni, de a helybeni visszajelzések alapján az emberek többségének tetszett a film. Szóval, sztem nálunk megérte a vetítést megcsinálni:)
Klímaébresztő Egerben
December 4-én, csütörtökön volt a mi egri filmvetítésünk. A fő szervező a Part Egyesület volt, és az Egri Kulturális és Művészeti Központ helyet és részben technikát adott nekünk.
Klímaébresztő
Kedves Klímaébresztők!
Egyenlőre nagyon sokat a döbbenettől írni nem tudok!
Kérdésem az, hogy ezekről a súlyos problémákról miért nem látunk hallunk többet a
médiában.Ezek a változások talán fontosabbak, mint azok a híres celebek akik éjjel-
nappal a tv csatornákból ömlenek. Gondolom az esőerdők, az elsivatagosodás és az édes
vízi készletet magába foglaló jég megolvadás talán fontosabb. Ha mi nem teszünk érte
valamit akkor az unokáinktól kölcsön kapott Föld egyszer csak megrázza magát és végünk
lesz.
Mikulás-jegesmaci
A mai mikulás-medvénk :)))
Az utolsó
Péntek este, Mohács, Next kávézó és az utolsó film: Az a kritikus 6 fok. Nézők is jöttek, nem volt telt ház, de kb 20-an azért voltunk. Eljöttek olyanok is, akik a csütörtökin is voltak, ami bizakodásra adhat okot :) A beszélgetés a kiadványok fölött folyt, azután még valaki maradt egy italra is, ahol szintén folytattuk az eszmecserét.
Kellemetlen igazság Mohácson
Csütörtökön megtörtént a 4. filmvetítés szintén az Ifjúsági centrumban. Ha jól számoltuk 28-an voltunk és a Kellemetlen igazság című filmet néztük meg. Volt mindenféle korosztály, az általános iskolástól a nyugdíjas korosztályig.
A film utáni beszélgetésre öten maradtak, plusz még mi 3-an. Elég jól elbeszélgettünk, és végül mindenki elégedetten távozott.
Minden jó, ha jó a vége
A negyedik napon végre egy kicsit többen voltunk. Na nem sokan, csak tizenegyen. Eljöttek az Ökogramma (a Miskolci Egyetemen működő környezetvédő öntevékeny csoport) tagjai is, akik sok-sok hasznos infóval mélyítették a kisfilmek utáni beszélgetést.