Klímaébresztők blogja


Klímaébresztő Győrött

Győrött két vetítést is szerveztünk, egyiket a Petőfi Sándor Művelődési Házban, ami minden érdeklődő számára nyitott volt, valamint egy vetítést az egyetem hallgatói klubjában, ahova inkább az egyetemistákat vártuk. Mindkét vetítést alaposan meghirdettük (plakát, szórólap, körlevél, közösségi portálok, személyesen..), ennek ellenére sajnos mindkét helyszínen eléggé visszafogott volt az érdeklődés…

Zöldek az egyetemeken – Beszélgetés és tapasztalatcsere a Toldi moziban

A prezentáció és beszélgetés eredetileg az angliai People & Planet (www.peopleandplanet.org) nevezetű diákszervezetnél tett látogatásunk beszámolójának indult, azonban már a tervezés stádiumában új értelmet nyert. Én személy szerint azért utaztam ki, hogy tanuljak ettől a hihetetlen jól működő szervezettől, és haza hozzak egy kicsit a tapasztalataikból, ötleteikből. Ugyanis pillanatnyilag az egyik nagy álmom az, hogy a zöld gondolatok megjelenhessenek a felsőoktatási intézmények falain belül, s mindezt aktív diákok robbantsák ki!

Pécs - Szombat Nevko

(Stallenberger Szilkó írása)

A hétvégi időpont, a hideg, az eső és a (számunkra) eldugott helyszín ellenére elég vegyes kis társaság gyűlt össze a „Ki ölte meg az elektromos autót?” című film vetítésére. Volt itt általános iskolás, egyetemista, előkészítős és nagypapa is. Külön öröm volt, hogy olyanok is csatlakoztak a filmnézőkhöz, kik egész más okból voltak a közösségi házban.

Toldi beszámoló

Elnézést kérek! A Toldi Klímáébresztő! filmfesztröl kellet volna már írnam, de nagyon lassan összeállt a kép a fejemben.
Már volt lehetőségünk egy kicsit értékelni a másfél napot, és vegyes az érzéseink:
A rendezvény program nagyon jó volt, a helyszín is, és a promó színtén: a Pestiest sokat segített, mivel ajánlót irt a fesztől, a honlapon és a nyomtatott verzióban.

tapasztalatok a vetitésről

Nálunk a vetités közönsége az általános iskola felső tagozatos diákjai voltak.
Ezzel kapcsolatban, bár számítotam rá, hogy más szemmel nézik a filmeket, mint a felnőttek, mégis néhány dolog meglepett. Először is a rövid klipszerű filmek sokkal jobban tetszettek nekik, mint a nagyfimek. A pálmát a kék fejek klipje vite el.(háromszor is megnézték)A pannon sivatag nem igazán gyerekeknek való film. Lassú folyású, túlságosan tudományos és tulságosan is meggyőző akar lenni. Ez a törekvés a gyerekeknél sokszor ellenkezőjére fordul.

A fegyenceket is megérintette a téma - zöldek a börtönben

Mindenhol volt Klímaébresztő! Gratulálunk Árpádnak, egy kiváló program megszervezéséhez!

http://www.stop.hu/articles/article.php?id=421161

"A környezetvédő börtönőr"

erhara@t-email.hu

A debreceni Szoboszlói Úti Általános Iskola felső tagozatosainak különböző órákon vetítettük a filmeket (4 db film). A tantárgyak ill. az órát tartó tanár nézőpontjaiból kellett elemezni a látottakat, média, irodalom, angol nyelv, és persze a természetismereti tárgyak óráin. A vetítések a december 1-5-ei héten a történtek . Ökoiskola révén nálunk kiemelt feladat a környezettudat formálása, ezért örömmel kapcsolódtunk a kezdeményezéshez. Ez egy olyan apropót adott, ahol az egész intézmény együtt gondolkodhatott.

Szentesi Klímaébresztő!

Szentesen két helyszínen is vetíttetünk filmet, amely már különösen jól indult, hiszen közös összefogás eredményeként a Szentesi Művelődési Központ és a Kiss Bálint Református Általános Iskola közösen hirdette és szervezte a közönséget.

2008. december 3-án 17.00 órakor a Kellemetlen igazság című filmet vetítettük a

Pécsi 3. vetítés - Istenkút

Harmadik, csütörtöki vetítésünk egy kicsit növelte az önbizalmunkat, de túlzásokba azért most sem estünk. Tulajdonképpen a legjobb pillanatban még rekordot is döntöttünk 10 nézővel! Igaz, mindezt csupán a közösségi ház lelkes szervezőinek (Peták Péter, Knyihár Éva) köszönhettük, akiknek barátaik, családtagjaik, illetve zömében a Civilek a Mecsekért egyesület tagjai jöttek el. A mi marketingtevékenységünk, a rengeteg plakát, e-mail és a két rádiós szereplés tehát tulajdonképpen semmit sem ért.

... mert az emberek képesek a változásra…EKOKU Esztergom

Klímaébresztés tanulságokkal – mert az emberek képesek a változásra…
Az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület beszámolója a filmhétről